Nem tudom. Nem tudom. Ezt az egyet tudom. Legalábbis ezt mondogatom az elmúlt majdnem egy év majdnem minden napján.
Ma megint betelt a pohár. Most már annyira, hogy végulis leültem, és elkezdtem írni (ezt a blogot). Nem tudom, mi lesz belőle. Lehet, hogy be sem fejezem. Vagy kitörlöm. Vagy mostantól állandóan írni fogok. Nem tudom. (Most már nekem is megy az agyamra ez a sok nem tudom...).
Ps1: Csak úgy írok, ami jön. Csak az első mondaton agyaltam már pár hónapja. Szerkesztgetni, javítgatni nemigen fogok szerintem, úgyhogy elnézést, ha ez valakit zavarna.
Lassan egy éve itt ülök (szinte szó szerint), és csak gondolkozok....hogy jutottam idáig? Mi rosszat tettem? Hogyan tovább? Medidg kell még bűnhődnöm? És miért is kell valójában? Miért pont velem történik mindez? Mikor lesz már vége? Mikor léphetek már tovább? Mit is akarok tulajdonképpen? Ki vagyok én? Mi lesz velem? Lesznek még jó napjaim, vagy ez most már minidg így lesz?
Azért nem gondoltam volna, hogy ekkora patthelyztebe kerülök valamikor is... Egyszerűen nem tudok ebből a helyzetből kilépni. Minden tervem romba dől, még mielőtt hozzáfoghatnék. Komolyan, olyan, mintha átok ülne rajtam. Előző életemben valami nagyon rosszat tehettem, amiért most így büntetnek. Karma. De ugye azt is mondják, Isten csak annyi terhet rak rád, amennyit elbírsz.
Hát, majd meglátjuk, mennyit birok.
